Szociális körkép

Üresen kong az épület a léptektől, a folyosó mindkét oldalán nyitott ajtók sora, terjed a fertőtlenítő szaga, amolyan „kórházszag”, keveredik az áporodott izzadtság az ágyakon hónapok óta fekvő testek kipárolódásával, szúrja az ember orrát, a kint viháncoló napsütés meg egyre hívogat.  Nagy levegő kell, ha bent akarok maradni, már pedig akarok, látogatóba jöttem az idősek… Read More Szociális körkép

Csak én vagyok

Tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk. Persze, a klasszikus első és utolsó pillanatban mindenképp, de azt hiszem, úgy igazán amúgy is. Utazáskor, munkába menet, ebédidőben, álmunkban, a fodrásznál – bármikor, ha valami történik velünk. Egyedül éljük meg, egyedül vagyunk. Egyedül birkózunk meg a problémákkal, egyedül vagyunk, amikor öröm ér minket – egyedül vagyunk, hiszen csak mi éljük… Read More Csak én vagyok