Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Read More Két ember között a legrövidebb út az okostelefon. Ja nem, a mosoly!
Ciki helyzetbe keveredtem a minap. Álltam a metróban szerelvényre várva, amikor elkezdtem bámulni egy fiút. Mert ismerős volt. Arra gondoltam, az egyik volt osztálytársam az, de nem voltam biztos benne. Aztán, mint egy tini, elkaptam a fejem, és kitartóan elkezdtem bámulni az alagút falát. Éreztem, hogy ő is néz, gondoltam ő a fiú, ha megismer,… Read More Elbújtam, mert nem ismertelek meg
Nem biztos, hogy értem, miért csináltad. Nem azt, amit tettél, hanem ahogyan. Hogy nem merted vállalni a következményeket. Hogy mindenkit hitegettél. Hogy nem merted vállalni magadat. Hogy ráérősen kivártál. Meddig vártál volna? Amíg neked kényelmes? Amíg egy utolsót is taposhatsz? Vagy örökké vártál volna, ha én nem vagyok bátor? Nem akarok most itt lenni. Nem… Read More Túlélés