Tulajdonképpen mindig egyedül vagyunk. Persze, a klasszikus első és utolsó pillanatban mindenképp, de azt hiszem, úgy igazán amúgy is. Utazáskor, munkába menet, ebédidőben, álmunkban, a fodrásznál – bármikor, ha valami történik velünk. Egyedül éljük meg, egyedül vagyunk. Egyedül birkózunk meg a problémákkal, egyedül vagyunk, amikor öröm ér minket – egyedül vagyunk, hiszen csak mi éljük át azt az érzést, ami lejátszódik bennünk, lefesthetjük költői szavakkal, kifejezhetjük a gondolatainkat szavakkal, képekkel, hangokkal; némán vagy hangosan, bátran vagy félve, de nem változtat a tényen, hogy egyedül vagyunk. Főleg társaságban, amikor mindenki magára kíváncsi, amikor mindenki a saját gondolatait akarja elmondani, amikor mindenki egyedül van. Magával.