Szupermarket, pénztár, a sorban előttem kisgyerekes család fizet. Jó kedélyű, cserfes kislány (körülbelül négyéves) kapaszkodik a pultba, és be nem áll a szája – most éppen azt kérdezi a pénztárostól, szereti-e a csokit. A válasz tömör tanmese a csokiról és az elhízásról, meg arról, hogy ha sokat eszel belőle, nem állnak szóba veled a fiúk. … Read More Ezt ne mondd sose a csokiról a gyereknek!
Jól mulatok. Egy hazai divattervező oldalán megosztott, 4 ruhát mozaikszerűen mutató kép alatt sorakozó (és folyamatosan szaporodó) kommenteket olvasom. A felhívás pusztán annyi volt: „egy számot kérünk”. Nyilván a 4 fotó valamelyikét kellett tetszikelni. Erre valaki hozzászólt: 10. „Már mint 10 kiló kellene a modellre”. Óriási balhé keveredett belőle – persze virtuálisan. Én meg mulatok.… Read More Csak azért is beszólok!
Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az… Read More Valentin-napi ajándék helyett
Utálom a reggeleket. Nem, nem csak azért, mert újra csörög az óra. Nem azért, mert a legszebb álmomba kiabál a vekker, nem azért, mert pont megvan a legkényelmesebb hely, nem azért, mert pont reggel 6-kor simogat kedvesen a takaró, pont most a legpuhább, pont most a legjobb. Nem ezért. Hanem mert amint kiteszem a lábam… Read More Ezért utálom a reggelt
Őszintén örülnék, ha ez az egész április 1-jén látott volna napvilágot, ha kiderülne, hogy az egész csak kacsa. De lényegét tekintve teljesen mindegy, hogy viccnek szánták-e vagy sem, mert a szingliadó nem csak elképesztő ötlet, de még viccnek is rossz. Komolyan, én mindent megértek. Megértem, hogy ösztönözni kellene a fiatalokat, hogy minél korábban vállaljanak gyereket,… Read More Szingliadó – szinglifarm
Nem mehetek el szó nélkül a legutóbbi, nagy netes és utcai nyüzsgést kiváltó, a női önmegvalósítás fogalmának kihirdetése mellett. Nem fogok politizálni, lényegét tekintve teljesen mindegynek tartom, hogy ki beszélt arról, hogy a nőknek a gyerekszülés a dolga, tulajdonképpen csak azért morgok, mert a nőiességet, a női sikert és a női önbecsülést akarják mások meghatározni.… Read More Pár mondat a női önbeteljesítésről
Van az a pont, amikor a nyugis napon egyszer csak előtör az emberből a félelem – valami nincs rendben. Aztán ez a félelem tárgyat talál magának – és olykor elkezdünk parázni. Félelemlista, a teljesség igénye nélkül. Az egész teljesen keszekuszán, a semmiből jutott eszembe. Vélhetően a széthajtott nap hozománya: nem akarok most elindulni akárhová, mert… Read More Én így félek – mindennapi paráink
Új barátokat kaptam, a pasim barátai az enyémek lettek, és az én barátaim az övé is – hallom a mondatot a kávézóban. Kis társaság, egymásra licitálva sorolják, hány új ember szeretetét sikerült megnyerniük a barátjuk, barátnőjük által. Én meg csak pillogok – az én barátaim az enyémek, nem közösködünk. Nem azt akarom mondani, hogy nem… Read More A férjem barátai a kötelező járulékaim. Tessék?!
Van az a közmondás: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” – én pedig egyre inkább érzem, hogy igaz a népi bölcsesség. Persze ez nem csak és kizárólag a külső jegyekre vonatkozik (mégis csak van egy apám is, szóval valamelyest rá is hasonlítok), hanem szokásokra, belső tulajdonságokra. És ahogy telnek az évek, látom, érzem… Read More Úristen, olyan leszek, mint anyu!
Önkéntes száműzetésem letelt. Egy hét Facebook nélkül – és túléltem. Egy hét nem hosszú idő, mégis sokat tanultam belőle, sőt, egyelőre úgy tűnik, csak hoztam magammal abból a pár napból. Először például fura volt, amikor újra szétnéztem az oldalon, de rájöttem, egy hetet nem lehet pótolni. És nem is kell. A telefonomon például még nem… Read More Egy hét Facebook nélkül – a visszatérés (VII. rész)