„Tudom, senki nem olvassa, de néha amikor unatkozom, vajjal kenem be magamat, bebújok egy hálózsákba és végigcsúszok a konyhapadlón, eljátszom, hogy csiga vagyok.” Sokadik ismerősömnél látom ezt a kiírást a Facebookon a napokban, gondolom a klasszikus terjedő hülyeség, amikor megpróbáljuk mérni, vajon hány embert sikerült interakcióra buzdítanunk, ha már az esős pünkösdhétfőn nem lehet tavasz-szelfit,… Read More Mindennapi posztjaidat oszd meg velem ma
Van egy virágom, sivatagi szegfű. Illetve egy barátom azt mondja, annak hívják. Évek óta azzal szórakozik, hogy nem akar kinyílni. A virág. Pedig rendes kis virágzó három tő volt, amikor hozzám került, babusgattam, locsolgattam, egy nyarat gyönyörködtem benne, aztán eltettem télire pihenni. A következő nyáron szerintem megsértődött. Egyre kuszább volt, egyre élettelenebb. De azért én… Read More Sivatagi szegfű
Legyen gyerek, vagy ne legyen? Általánosan visszatérő kérdés. Nagyjából 25 év felett, főként ha párkapcsolatban él az ember lánya (fia), folyton folyvást megkapja ezt a kérdést. (Ha házas, akkor hatványozottan.) És nem csak a szüleitől. Meg az ismerőseitől. Meg a rokonaitól. A boltban. A buszon. A lépcsőházban. A főnökétől. A kollégáitól. A gyerekes barátaitól.… Read More Gyerekes kérdések
Gyöngyvirágot veszek az anyukámnak. Ez nagy dolog tőlem, a virágismeretem a lelkiismeretesen látogatott biológia órák és a nagypapa kertjében eltöltött gyermekkor ellenére is finoman szólva hiányos. De anyának gyöngyvirágot veszek. Nem ez a kedvence. De a nagypapa ezt szokta venni a nagymamának, aztán, miután már a nagypapa nem tudott többet venni, anya is – anyák… Read More Anyának (napjára)
Delírium. Elsőre főként egy brüsszeli kocsma jut eszembe (jó kis hely, igazán hangulatos, több tucat remek belga sörrel), másodszor pedig maga a szó jelentése, mint önkívület, tudatzavar, de biztos nem a szerelem. Elsőre nem. Másodszor sem. Nem gondolom, hogy a szerelem tudatzavar, de lehet már nem gondolom, férjes asszonyként (hú, micsoda nagy szavak) bizony nem… Read More Az a bizonyos delírium
Kacsázik előttem a félretaposott magassarkújában, elhiszi, hogy szexi a zsírtól duzzadó, kilógó dereka a csípőnadrágból, nyáron baby-dollban flangál (a pasija is), állítólag trendi a szaggatott farmerja, ami nem csak előnytelen, de még szarul is néz ki, kikopott melegítőalsóban éhesen, nyűgösen várja a vacsorát, piszmogva öltözik, laposan hátrales, ha nem tetszik, amit fél füllel hall, ugrásra… Read More Bohóchal
Sok aktív nap után csendben keresi az ember magában a katarzist, a megnyugvást élményét, az önnön vállon veregetés jogosságát, helyette pedig üres csend marad, mardosó hideg (vagy meleg, ez az éppen elfogyasztott étel-ital minőségétől függ), és az érzés, hogy kiönthessük valakinek (inkább valakire) a bent kavargó zagyvalékot. Ott volt például a hétvégén a sör. Nem… Read More Hétvégi szűrő
Kitört a tavasz. Bringára pattanunk, tekerünk a napsütésben, lágy szellő simogatja a hátam, szembe nevet a nap, amíg húzunk előre. Harmadik utcán a népszerű cukrászda, bizony, a család együtt tölti a vasárnapot, szigorúan kocsival közlekedve – az út alatt még közelebb kerülnek egymáshoz a 2 négyzetméteren – innentől kezdve a kanyarban is autók egymásra tapadva,… Read More Itthon vagyok otthon
Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Read More Éjszaka közepén
Ma kaptam egy képeslapot a szüleimtől. Na jó, kimondom: az anyukámtól és az apukámtól. (Azért ez a variálás, mert mégiscsak gyerekes, hogy anyuka meg apuka, de hát gyerek vagyok még, az ő gyerekük és igenis büszke vagyok rá. Gyerekesen!) Húsvéti képeslap (3 utcányira laknak), a szokásos kellemes húsvéti ünnepeken kívül még annyi szerepelt benne, hogy… Read More Képeslap