Végre igazi nyár! – írja a barátnőm üzenetben. Végre tényleg igazi – gondolom és érzem én is idén. Napsütéssel, pihenéssel, igazi kikapcsolódással. Olyan, amilyen régen nem volt. Többségében szerintem az okozza ezt a dolgot, hogy valami olyat keresünk felnőttként, amit a gyermekkorban hátrahagytunk. Felhőtlen szórakozást, gondtalan napokat, feltöltő nyaralást vagy kirándulást, mindezt megspékelve valódi szórakozással.… Read More Igazi nyár
Utálom a reggeleket. Nem, nem csak azért, mert újra csörög az óra. Nem azért, mert a legszebb álmomba kiabál a vekker, nem azért, mert pont megvan a legkényelmesebb hely, nem azért, mert pont reggel 6-kor simogat kedvesen a takaró, pont most a legpuhább, pont most a legjobb. Nem ezért. Hanem mert amint kiteszem a lábam… Read More Ezért utálom a reggelt
Van az a közmondás: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” – én pedig egyre inkább érzem, hogy igaz a népi bölcsesség. Persze ez nem csak és kizárólag a külső jegyekre vonatkozik (mégis csak van egy apám is, szóval valamelyest rá is hasonlítok), hanem szokásokra, belső tulajdonságokra. És ahogy telnek az évek, látom, érzem… Read More Úristen, olyan leszek, mint anyu!
Az egész akkor kezdődött, amikor egy papír zsebkendő bekeveredett a mosógépbe – a sötét ruhák közé. Centrifugálás után pedig lemondóan kellett megállapítanom, hogy a „Van abban valami törvényszerű, hogy a rejtőzködő papír zsebkendő a mosásba kerülő sötét ruhák közé keveredik, és pont akkor cincálja darabokra a gép, amikor egy törülköző is van a dobban. Továbbá… Read More Háztartási balesetek – avagy Murphy a konyhában is kajánul nevet
Ül a kávézó lépcsőjén, koszos, szürkére kopott, időrágta télikabátjában, feslett farmerjában, a lábán vagy két mérettel nagyobb cipő. Az arca megviselt, akár egy háborús harcosé, nagy, gondozatlan szakálla körülöleli az arcát, de tiszta a szeme, kontaktust keres. Közben lassan hull alá a tavaszi eső. Odakint fiatalok, mulatoznak, az öreget szekálják, kicsit tartanak is tőle, hátha… Read More Láthatatlan ember
Esőfüggönyön keresztül az autóba burkolózva beszélgetünk, reptéren búcsúzva-egymást ölelve nem tudunk elszakadni, csendben hallgatunk végig órákat – mert szükség van a másik közelségére, az időre, ami lassan, alattomosan sodor minket a térben, hogy aztán, amikor újra találkozunk, feledtesse a külön töltött perceket. Órákat, éveket. Filozofikus mélyletekig elmerülünk a közös világban, vagy éppen csak a sajátunkban,… Read More Éjszaka közepén