Hányszor, de hányszor hallottam a várandóságom alatt, hogy bizony, a gyermek megszületésekor majd érezni fogom. Tudni. Zsigerből. Olyan nincs, hogy nem. Minden jön majd magától, ösztönösen tudni fogom, mi a jó a kisbabámnak, fel fogom ismerni a kívánságát, egymásra hangolódunk, aztán – ezt már csak én teszem hozzá – jöhet a csupa rózsaszín máz a… Read More Paraanya színre lép, avagy hogy nem késik az anyai ösztön
„Most komolyan, a harmincas nők miért keresik állandóan a boldogságot?” Nem olyan régen tette fel nekem valaki ezt a kérdést, egy szakítással indokolva létjogosultságát, mert hogy az exe egész egyszerűen ezzel magyarázta, miért szeretné befejezni a kapcsolatot. „Mindenki ezt hajkurássza, ez folyik a tévéből, ömlik a netről, a blogokról, a pszichológiai előadásokból, ezt olvasod a… Read More Ezért keresik a nők a boldogságot
Az apákról ritkán esik szó, ha azt elemezzük, kire is hasonlítunk. Legalábbis mi nők hasonlóságokat keresve és azt kimondva, nagyon sokszor inkább csak az anyai példát látjuk magunk előtt, legyen szó jó vagy rossz tulajdonságról. Pedig apa is ott van. Nem csak mint szülő, hanem mint követendő példa, a mintavétel első (második) példája. És nem… Read More Tetszik vagy nem, apám lánya vagyok!
Azért hajtunk, hogy boldogok legyünk. Boldogok: hogy legyen kajánk, legyen biciklink, legyen kocsink, legyen lakásunk, legyen pénzünk. Legyen pénzünk nyaralásra, a gyerek cipőjére, új táskára, csak hajtunk és hajtunk, közben szépen motivál bennünket a tudat, hogy ha hajtunk a boldogságért, bizony boldogok leszünk. De ha állandóan hajtunk, akkor mikor élünk? Persze tudom, hogy egy idális világban… Read More Ha állandóan hajtasz, mikor élsz?
Napok óta hangos az internet attól az edzőtermi esettől, ahol nem folytathatja tovább a sportolást egy Down-szindrómás fiú. Hogy napokkal a hír felröppente után már ott tartunk, hogy nem kitiltották a konditeremből, hanem megkérték a többi vendég visszajelzése alapján, hogy ne itt akarjon lefogyni, teljesen lényegtelen. Ahogy az is, hogy a terem vezetője a bulvársajtót… Read More A megosztáson túl mit teszel a fogyatékkal élőkért?
Korábban inkább pozitív felhanggal bíró negatív tulajdonságnak, munkahelyen, állásinterjún, általános jellemzésnél pedig jó beugrónak gondoltam, hogy maximalista vagyok. Mert tényleg az vagyok. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem annyira pozitív dolog, sőt, ráadásul ahelyett, hogy katalizátorként működne bennem, kiderült, hogy kézenfogta a parázást is. Az egész azzal kezdődött, hogy ügyes gyerek voltam. Jól tanultam,… Read More Ezért ne legyél maximalista!
„Jó lenne, de … ” -minden kifogás így kezdődik. Mindannyian hajlamosak vagyunk a pozitív, az életünkre jó hatással lévő dolgokat hátrébb sorolni, mellőzni, mert mindig van kifogás. Aztán észre sem vesszük, és a napi mókuskerék felőrölt, maradnak a szürke hézköznapok és a sóvárgó érzés: „pedig megtehettem volna”. Fontos a kötelesség és a realitás, de gyakran esünk… Read More 5 helyzet, amikor ne keress kifogást!
Amikor gyerek voltam, mindig vágytam rá, hogy egyszer majd, amikor felnőtt leszek, igazi felnőtt beszélgetésekben vegyek részt. Akkor majd kiderül, miről beszélnek a nagyok (komoly és felelősségteljes témákról – gondoltam), közben sokáig fent lehet maradni, és nem csak üdítőt vagy vizet lehet inni – kisgyerekként mindez megközelíthetetlen és hihetetlenül vonzó volt. A szüleim vendégségbe jártak és vendégeket… Read More Miről beszélgetnek a felnőttek?
Ez a könyv olyan, amit nem lehet megszakítva olvasni, olyan, ami lebilincsel egy éjszakára. Olyan könyv, aminek az olvasása közben figyelmeztetned kell magad: ilyen is van, miközben hangosan szeretnél kiabálni, hogy a szereplők ébredjenek fel, hogy mégis csak legyen ez egy elképzelt világ. Olyan könyv, ami akkor sem ad kielégítő választ a kérdéseidre, még ha… Read More Hosszú éjszaka Észak-Koreában
Van az a pont, amikor a nyugis napon egyszer csak előtör az emberből a félelem – valami nincs rendben. Aztán ez a félelem tárgyat talál magának – és olykor elkezdünk parázni. Félelemlista, a teljesség igénye nélkül. Az egész teljesen keszekuszán, a semmiből jutott eszembe. Vélhetően a széthajtott nap hozománya: nem akarok most elindulni akárhová, mert… Read More Én így félek – mindennapi paráink