Mindannyian éreztünk már olyat egy-egy megfáradt estén, hogy jó lenne, ha a vendégeink önszántukból távoznának és nem nekünk kellene őket hazaküldeni. Mert az ember (lánya) sem sértődést nem akar, sem a rossz vendéglátó színében feltűnni. Vannak mégis nehéz helyzetek, amikor muszáj a másik tudtára adni, eljött a távozás ideje. De hogy csináljuk? Vicces és kevésbé… Read More Így küldd haza a vendégeidet!
Valamikor a húszas éveim közeledtével valaki azt mondta, ne akarjam siettetni az időt, a húszas évek tovaszállnak majd, akár egy pillanat, aztán beköszönt a harminc, ott pedig nem egy-egy év, hanem az évtized fog hirtelen elsuhanni. Nevettem. Körülbelül 18 éves voltam, és baromira felnőtt akartam lenni. Igazi felnőtt. Felnőtt élettel, felnőtt problémákkal, olyan felnőttes –… Read More Öregedésem jelei
Van abban valami furcsa elfogódottság, amikor az ember kikíséri a másikat az állomásra, a buszpályaudvarra, a repülőtérre, csomagot cipel, jó utat kíván, papírokat ellenőriztet. Ma reggel, amikor két ütemben sikerült a családomat elfuvarozni az indulási pontra, kaján örömet éreztem a vasútállomás környékén ébredező taxisok legnagyobb bosszúságára (no lám, nekem hajnalban már két köröm is volt),… Read More Napi csoda
Számot vetek. Középkorú leszek. Vagy valami ilyesmi. Ma ünnepélyesen – tortával és családi ebéddel és pálinkával és köszöntésekkel – visszafordíthatatlanul is betöltöttem a 31. életévemet. Már ami a születés napját illeti. Az életem felét már megértem. A gyerek felét. A kereső felét. Nem matematikailag vagy statisztikailag gondolom, na jó – utóbbit nézve, legyünk pozitívak, ez… Read More Születésnapomra