Gary Chapman kötetét egy nagyon okos ember ajánlotta a figyelmembe. Többek közt konfliktusokról, és azok megoldásáról beszélgettünk. Így került a bevásárló kosárba, aztán a táskámba, végül a kezembe és a könyvespolcra. Gary Chapman író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó. Ő az a fickó, aki kitalálta, megalkotta és (mindenre és mindenkire) alkalmazza az 5 szeretetnyelv fogalmát. Szerinte ugyanis nagyon egyszerűen működik a világ: létezik 5 szeretetnyelv (elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés), és azon keresztül működünk mi is. A lényeg pedig annyi, hogy mivel mindannyian más szeretetnyelvet beszélünk (sokszor pedig nem is tudjuk, melyik a sajátunk), nem értjük egymást. Emiatt pedig vitatkozunk, hisztizünk, morcolunk, duzzogunk, veszekszünk, konfliktust generálunk.

Nem tudom, tényleg így van-e. Amikor a 3 napja a mosogatóban felhalmozott kupac fölött csak nézünk egymásra, hogy ki nem mosogatott el, bevallom őszintén, nem az 5 szeretetnyelv egyike jut eszembe. És persze, hogy a plafonra mászok az „elmosogattam volna, ha kéred” mondatra. Mind a kettőnknek van szeme, szoktunk éhesek lenni, civilizációnk teremtette a mosogatót és a mosogatógépet is, szerintem nem kellene kérnem. Gary Chapman szerint kell. És nem a szeretetnyelv miatt, hanem, hogy a másik tudja, mit szeretnék, mi esik jól, minek örülök, mitől leszek boldog. Ebben pedig alapvetően igaza van. Néma gyereknek az anyja se érti a szavát, még akkor se, ha mi nők mindannyian feltételezzük (rosszul), hogy a férfiak gondolatolvasók. (Soha nem voltak. Nem lesznek.) Ahogy mi sem vagyunk. Még ha olykor be is jön az a bizonyos 7. érzék.

Gary Chapman egy utat mutat magához az emberhez. Először meg kell ismerned magadat, aztán jöhetnek a többiek. Milyen furcsa, hogy ha elgondolkodsz, és közlöd, hogy a feltörő sírás most nem azért van, mert a másik bántott (mindannyian ismerjük a jelenetet, amikor a férfi hajat tépve rohan fel-alá a lakásban, mert nem tudja mit követett el, és a nő miért zokog – közbeiktatva pár érthetetlen, artikulátlan „denemtörténtsemmi”-vel), hanem mert ott távozik a feszültség, ha ezt megmondod, a másik nyugton marad, elviseli, meghallgat stb. Gary Chapman – nagy okosságai ellenére, mert hogy nem mond olyat, amit valaha ne tudtunk volna, csak olyan ruhába öltözteti, hogy felismerjük, nem üres frázisokkal és magukat pszichológusnak képzelő megmondók szavaival dobálózik. Az Egymásra hangolva című kötet olvasásakor például már sokszor előre nevetsz, mert ismered a helyzetet, a konfliktust, kívülről nézve pedig tisztán látod, hogy az adott pár nem a mosogatáson vitatkozik, hanem mert nem a megfelelően törődnek egymással. Kicsit elvesztek a világban, mindenki önbeteljesít, közben meg valahogy lemaradt a mi az én után. Gary Chapman kötete az 5 szeretetnyelvről azoknak ajánlott, akik tudnak, mernek és szeretnek magukon nevetni, és akik nem holmi lejáratott idézetként szeretnék mind az ötöt a kéménybe felírni korommal.