Ezért kezdtem sportolni harmincévesen

Túl vagyok már azon, hogy újévi fogadalomként a „most aztán tényleg sportolok idén” kezdetű ígérettel indítsak. Azt is be kellett látnom, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem fogok legalább 15 centit nőni, nem leszek madárcsontú filigrán alkat, körte alakom van (ha rosszul kelek, nyilván találok erre más jelzőt is), és becsszó, hogy nem a tévéből és… Read More Ezért kezdtem sportolni harmincévesen

Miről beszélgetnek a felnőttek?

Amikor gyerek voltam, mindig vágytam rá, hogy egyszer majd, amikor felnőtt leszek, igazi felnőtt beszélgetésekben vegyek részt. Akkor majd kiderül, miről beszélnek a nagyok (komoly és felelősségteljes témákról – gondoltam), közben sokáig fent lehet maradni, és nem csak üdítőt vagy vizet lehet inni – kisgyerekként mindez megközelíthetetlen és hihetetlenül vonzó volt. A szüleim vendégségbe jártak és vendégeket… Read More Miről beszélgetnek a felnőttek?

Mit olvass, ha válságban vagy?

Olykor mindannyian kerülünk válságba. A szürke hétköznapok, hajtós munka vagy egy egyszerű megfázás is taszíthat minket olyan mély gödörbe, amikor nem hogy kimozdulni, de még csak olvasni sincs kedvünk. Pedig az olvasás fel- és kiszabadít, oldja a stresszt, új utakra vezet. Van azonban úgy, amikor a legaktívabb könyvmolyok is árnyékként vonszolva magukat tanácstalanul álldogállnak a könyvespolc… Read More Mit olvass, ha válságban vagy?

Két ember között a legrövidebb út az okostelefon. Ja nem, a mosoly!

Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Read More Két ember között a legrövidebb út az okostelefon. Ja nem, a mosoly!

Ezt ne mondd sose a csokiról a gyereknek!

Szupermarket, pénztár, a sorban előttem kisgyerekes család fizet. Jó kedélyű, cserfes kislány (körülbelül négyéves) kapaszkodik a pultba, és be nem áll a szája – most éppen azt kérdezi a pénztárostól, szereti-e a csokit. A válasz tömör tanmese a csokiról és az elhízásról, meg arról, hogy ha sokat eszel belőle, nem állnak szóba veled a fiúk. … Read More Ezt ne mondd sose a csokiról a gyereknek!

A pasi a szomszéd sír mellől – könyvajánló

Vicces, könnyed és szórakoztató – ráadásul segít belelátni a másik nem fejébe. Katarina Mazetti könyve pont attól válik szerethetővé, hogy a két, egymással teljesen ellentétes értékrenddel, gondolkodással és főleg mentalitással rendelkező embert ránt egymás mellé, a könyvtáros, özvegy Desirée-t és a tehenekkel gazdálkodó Bennyt, hogy aztán párkapcsolati bukdácsolásukat kövessük nyomon. Ráadásul Mazetti tud valamit, amire… Read More A pasi a szomszéd sír mellől – könyvajánló

Csak azért is beszólok!

Jól mulatok. Egy hazai divattervező oldalán megosztott, 4 ruhát mozaikszerűen mutató kép alatt sorakozó (és folyamatosan szaporodó) kommenteket olvasom. A felhívás pusztán annyi volt: „egy számot kérünk”. Nyilván a 4 fotó valamelyikét kellett tetszikelni. Erre valaki hozzászólt: 10. „Már mint 10 kiló kellene a modellre”. Óriási balhé keveredett belőle – persze virtuálisan. Én meg mulatok.… Read More Csak azért is beszólok!

Nézz felfelé!

Tegye fel a kezét az, de őszintén, aki szokott „csak úgy” elindulni, hogy körbenézzen, hol lakik. Nem csak a megszokott utcákat járni, munkába és munkából rohanni, hanem igazán körbenézni. Az utcákon, az épületek között. Megcsodálni a kerület, a város vagy épp a városrész szépségeit. Netán bemerészkedni olyan területekre, ahol semmi dolga, csak megnézni magának, hol… Read More Nézz felfelé!