Kristálytiszta levegővel, élénk színekkel, haragos hullámokkal várt minket a Balaton, mintha tudta volna, az elmúlt évet mindannyian szívesen hagyjuk magunk mögött. Bár én személy szerint jobban örültem volna egy fagyos, jeges, hideg január elsejének, tagadhatatlan, hogy fantasztikus volt a napsütésben sétálni a parton, elhinni, hogy 2022 igazán új és boldogabb, vidámabb, egészségesebb, teljesebb lesz. Mintha kiszabadultunk volna a lassan két éve tartó furcsa rémálomból. Mintha az idei év kezdete tényleg egy új év, egy új élet kezdete lenne.

Nem szerepelt a tervekben a kiruccanás, legalábbis ezen a január elsején nem, de a tavaszias időjárás, a hívogató napsugár, a Balaton-szerelem elindított minket a tó felé. Én egyébként szinte mániás módon állítom, hogy a Balaton gyógyír mindenféle bajra, elég csak ülni a partján és nézni a lassan hullámzó, fodrozódó víztömeget, és az elmúlt év embert próbáló kihívásai, az ellógott pihenőidő, a túlzott hajtás okozta kimerülés után úgy éreztem, csak itt kaphatom vissza az erőmet. (Erről majd részletesen később.)

Sok-sok január elseje jutott az eszembe. És ma úgy éreztem – mint ahogy pár éve egyébként mindig az év első napján – hogy most igazán jó. Hogy nem számít, mi vár ránk, milyen kihívások, milyen feladatok, nehézségek jönnek, mert lesz öröm is bőven, a világ kerek, nagy baj most már nem lehet. Közben pedig végig hallottam a pár napja látott Ne nézz fel! (Don’t look up!) c. film egyik utolsó mondatát (vigyázz, spoiler!): „Megvolt mindenünk!”, és úgy éreztem, tényleg megvan. Ott álltam a Balaton partján, a haragos vízfodrokat nézve, elrévedve a megunhatatlan panorámán – a tapolcai medence tanúhegyeit bámulva, és csak töltődtem. Persze tudom, van ennek evolúciós magyarázata is, hogy miért érezzük magunkat komfortosan a víz közelében, és igen-igen, tisztában vagyok vele, hogy az emberiség történelme során főleg nagy folyók partján, tavak és egyéb (édes)vízforrások közelében alakított ki virágzó civilizáció(ka)t. De minden szavával egyetértek Czuczor Gergelynek, amit a mi tengerünkről írt:

„Lelked szép erejét a sors hullámai edzik:
E tó testednek nyújt üde életerőt.”

Sokat gondolkodtam 2021 végén, hogy mivel indítom majd az új évet. Hogy milyen fogadalmakat teszek, micsoda újító szokásokat vezetek majd be. Ugyanis én még mindig az a típus vagyok, aki szereti kezében tudni az élete teljes mértékű irányítását, és ” ha az A, B megoldás nem jött be, felkészülni a lehetséges C, D, E …. ZS verziókra”. Hát persze… Ma viszont eszemben sem volt fogadkozni. Próbáltam végre csak körülnézni, csak szemlélni a körülöttem lévő világot, csak a szépségeket megragadni, a nap minden egyes percét élvezni.

Sokat segített ebben a Balaton. A megszokott, ismerős, és mégis, minden találkozás alkalmával más arcát mutató természeti csoda. Most például az, hogy az élénk szél az év első napjára nem csak elfújta a tó felől a vastag, piha felhőpaplant, hanem a balatongyöröki strandról a Tapolcai-medencén túl még a Káli-medencét is láttatta. Én pedig őszintén bízom benne, hogy 2022 nem csak sok ilyen, meghatározó élményt rejtő napot tartogat, hanem mindenféle fogadkozás és ígérgetés nélkül is elhozza azt a teljességet, amire két éve mindannyian várunk.

Hello 2022! Már vártalak.