Te is utálod, amikor mások a telefonjukat nyomkodva, fel se nézve, kijelzőbe bújva közlekednek, miközben – a szó szoros értelmében – az orrukig se látnak, neked pedig kerülgetned kell őket? Figyeled, hogy csak lehajtott fejjel járnak, és direkt nem néznek fel? És azt látod, hogy közben mégis kinyílnak, és levetkőzik a tipikus magyar virtust – hogy… Read More Két ember között a legrövidebb út az okostelefon. Ja nem, a mosoly!
Szupermarket, pénztár, a sorban előttem kisgyerekes család fizet. Jó kedélyű, cserfes kislány (körülbelül négyéves) kapaszkodik a pultba, és be nem áll a szája – most éppen azt kérdezi a pénztárostól, szereti-e a csokit. A válasz tömör tanmese a csokiról és az elhízásról, meg arról, hogy ha sokat eszel belőle, nem állnak szóba veled a fiúk. … Read More Ezt ne mondd sose a csokiról a gyereknek!
Vicces, könnyed és szórakoztató – ráadásul segít belelátni a másik nem fejébe. Katarina Mazetti könyve pont attól válik szerethetővé, hogy a két, egymással teljesen ellentétes értékrenddel, gondolkodással és főleg mentalitással rendelkező embert ránt egymás mellé, a könyvtáros, özvegy Desirée-t és a tehenekkel gazdálkodó Bennyt, hogy aztán párkapcsolati bukdácsolásukat kövessük nyomon. Ráadásul Mazetti tud valamit, amire… Read More A pasi a szomszéd sír mellől – könyvajánló
Jól mulatok. Egy hazai divattervező oldalán megosztott, 4 ruhát mozaikszerűen mutató kép alatt sorakozó (és folyamatosan szaporodó) kommenteket olvasom. A felhívás pusztán annyi volt: „egy számot kérünk”. Nyilván a 4 fotó valamelyikét kellett tetszikelni. Erre valaki hozzászólt: 10. „Már mint 10 kiló kellene a modellre”. Óriási balhé keveredett belőle – persze virtuálisan. Én meg mulatok.… Read More Csak azért is beszólok!
Nem lehet az az indok, hogy öregszem, de még csak az sem, hogy utálom az ilyen átvett ünnepeket, egész egyszerűen nem töröm a fejem abban, hogyan díszítsem kis szívecskékbe a lakást, milyen új szív alakú tortaformáért birkózzak a hipermarketben, még csak akciós bonbont sem akarok venni, mert a hétvégén itt a szerelmesek napja. Nem az… Read More Valentin-napi ajándék helyett
Utálom a reggeleket. Nem, nem csak azért, mert újra csörög az óra. Nem azért, mert a legszebb álmomba kiabál a vekker, nem azért, mert pont megvan a legkényelmesebb hely, nem azért, mert pont reggel 6-kor simogat kedvesen a takaró, pont most a legpuhább, pont most a legjobb. Nem ezért. Hanem mert amint kiteszem a lábam… Read More Ezért utálom a reggelt
Tegye fel a kezét az, de őszintén, aki szokott „csak úgy” elindulni, hogy körbenézzen, hol lakik. Nem csak a megszokott utcákat járni, munkába és munkából rohanni, hanem igazán körbenézni. Az utcákon, az épületek között. Megcsodálni a kerület, a város vagy épp a városrész szépségeit. Netán bemerészkedni olyan területekre, ahol semmi dolga, csak megnézni magának, hol… Read More Nézz felfelé!
Nem emlékszem, hogy majdnem nyolcévesen úgy kezeltem-e a dolgokat, mintha mesehős lennék, de az biztos, hogy a hozzám közel állókra (szülőkre, nagyszülőkre, kedvenc tanárnénire, keresztapára stb.) úgy tekintettem, hogy vannak szuperképességeik. Akár a mesékben. Ma már nyilván árnyaltabb a kép, de az is biztos, hogy a mesék szerepe meghatározó volt a későbbi évekre is –… Read More A nagymamám azt üzeni, bocs – ajánló
Őszintén örülnék, ha ez az egész április 1-jén látott volna napvilágot, ha kiderülne, hogy az egész csak kacsa. De lényegét tekintve teljesen mindegy, hogy viccnek szánták-e vagy sem, mert a szingliadó nem csak elképesztő ötlet, de még viccnek is rossz. Komolyan, én mindent megértek. Megértem, hogy ösztönözni kellene a fiatalokat, hogy minél korábban vállaljanak gyereket,… Read More Szingliadó – szinglifarm
Ez a könyv olyan, amit nem lehet megszakítva olvasni, olyan, ami lebilincsel egy éjszakára. Olyan könyv, aminek az olvasása közben figyelmeztetned kell magad: ilyen is van, miközben hangosan szeretnél kiabálni, hogy a szereplők ébredjenek fel, hogy mégis csak legyen ez egy elképzelt világ. Olyan könyv, ami akkor sem ad kielégítő választ a kérdéseidre, még ha… Read More Hosszú éjszaka Észak-Koreában