Komolyan elegem van. Elegem, hogy nem olvasok másról a neten, mint hogy mivel fogyjak az utolsó pillanatban nyaralás előtt (igen, már csak két hét és indulok), melyik a legelőnyösebb fürdőruha-bikini-trikini-akármi, amiben feszíthetek, hogyan húzzam be a hasam, hogy (végre) jó képek készüljenek rólam, most pedig azt látom, mit ne egyek a strandon, hogy ne hízzak… Read More Éhezz a strandon!
Olvasom ma az indexen, hogy veszélyben van az édesvízforrások harmada, mert hogy túl gyorsan fogyasztjuk a vizet, gyorsabban, mint azt gondolnánk. És hogy a víz az új olaj – igaz, ez a megállapítás nem újdonság. Nem akarom ezt megkérdőjelezni, sőt, nem bagatellizálni akarom a kérdést a következő gondolatsorral – a barátaim amúgy is nevetnek, amikor… Read More Amíg a víz az úr
Vasárnap este van, csendes a belváros, lassú haldoklásban a Fő tér, szomorú, üresen tátongó teraszok, pedig dühöng a kánikula, idén talán még nem is volt ennyire jó az idő. Jólesik a talpamnak a térkő forrósága, sugározza a szinte augusztusi hétvége melegét. Hárman vagyunk, lassan ballagunk befelé szimpatikus kávézót, sörözőt keresve, de nem egyszerű. Vannak rutinos… Read More A csend estéje
Újfent terjed mostanában a Facebookon egy komoly lista, ami azt taglalja, mire jók a mai huszonéves lányok. Nem is lista, csak hozzászólások összefoglalása, miközben bármelyik oldal, ahol felbukkan, ugyanazt a „kontrolcé-kontrolvé” megjegyzést is odafűzi: nem akarunk senkit megbántani, célunk a szórakoztatás. Nem vagyok huszonéves, ezt szögezzük le az elején. Nem volt az annyira régen, de… Read More A huszonévesek védelmében
Vihogunk. Mint a 16 éves kamaszok a ház előtt rajtakapás előtt, bringákat a bokornak támasztva, csak vihogunk. Egy házban lakunk a barátainkkal, talán egy kicsit féltünk is tőle az elején, hogy jószomszédi iszony vagy viszony lesz, de most, amikor vihogunk egy hosszú hét után, nincsenek kérdések. Támasztjuk a falat és egymást. Hosszú hét volt, stresszes,… Read More Egy hosszú hét margójára
Pezseg a belváros, amikor leülünk az asztalhoz, tombol a június, van vagy 30 fok árnyékban, amikor megjelenik a kínai étteremnél, letámasztja a biciklijét a szemközti falhoz, melléállítja a seprűt, a jobb kormányon fityeg a nejlonszatyor. Lassan ballag a bejárathoz, sötétbarnára cserzett a bőre, ápolatlan, vagy 15 évvel ezelőtt volt divat az a feliratos kabát, amit… Read More Egy tál leves
Ki kell-e mondani? Szükségünk van rá, hogy elhangozzon az a bizonyos szó, szeretlek. Hogy hozzám tartozol. Hogy az enyém vagy. Utóbbit jóérzésű ember nem nagyon akarja, bármennyire is szimpatikus a rövidke mondat. Valakié lenni utoljára Charlie-nál működött (emlékszem, amikor óriási sláger volt a dal, valamikor a kilencvenes évek közepén, jóapám bőgetve hallgatta – meg a… Read More Ki kell mondani?
Félelmetes, milyen jó témát adnak a női oldalak. Korábban már írtam az egészséges birkaszellem fenntartásáról, meg a csudajó és főként hasznos, a párkapcsolati monogámiát fenntartó ötletekről, de ma ismételten sikerült klassz kalandba bonyolódnom az „így csinálhatsz vadító, de legfőképpen előnyös (értsd vékonyító) fotókat a nyaraláson”-tippek bemutatásával. Én tényleg értem, hogy egy csomó hülye nem gondolkodó… Read More Posztolj pózolva!
Van abban valami furcsa elfogódottság, amikor az ember kikíséri a másikat az állomásra, a buszpályaudvarra, a repülőtérre, csomagot cipel, jó utat kíván, papírokat ellenőriztet. Ma reggel, amikor két ütemben sikerült a családomat elfuvarozni az indulási pontra, kaján örömet éreztem a vasútállomás környékén ébredező taxisok legnagyobb bosszúságára (no lám, nekem hajnalban már két köröm is volt),… Read More Napi csoda
Mindenki terhes. Amióta az első gyerekes bejegyzés megszületett, nemcsak a kérdésekre adott válaszok szaporodtak meg, hanem a környezetemben kisebb-nagyobb pocakkal szaladgáló nők is. Mindenki állapotos. (Jobban szeretem ezt a szót, és ezt nem csak a magyartanár mondja belőlem, hanem mert azt gondolom, a várakozással teli 9 hónap állapot, és nem teher – ennyit a szemantikáról.)… Read More Pocakkal előre